Hogy is kezdődött? „Bő két hét. 17 nap. 408 óra. Ennyi idő alatt a mennyből a pokolba. Menny. Van egyáltalán ilyen? Ha van, akkor ott voltam. Igaz az elején tudtam már, hogy csak 2 napra szól oda most a meghívásom, de bíztam benne, hogy legalább egy kis ideig elleszek ezzel a kis boldogsággal. De nem. Az élet gondoskodott róla, hogy ne így legyen.” No a sors megismételte önmagát. Igaz, itt nem tudtam, hogy csak 2 napra szól, itt határtalan volt a boldogságom ideje. Legalábbis azt hittem.
Egy szép téli szombat este elmentem egy buliba. Mivel akkor ismerkedtem valakivel elhívtam, hogy nincs-e kedve eljönni. Legnagyobb örömömre eljött. Találkoztunk, lementünk a buli helyszínére és elkezdtünk iszogatni, beszélgetni. Mivel nagy volt a társaság, és főként a barátaim voltak jelen, ezért eleinte másfele is kellett figyelnem, de aztán már csak Ő volt, akivel foglalkoztam: egész este csókcsata, beszélgetés, tánc. Nagyon jól éreztem magam aznap este, annak ellenére, hogy tudtam, hogy vasárnap hajnalban mennem kell dolgozni. Reggel elváltunk egymástól azzal, hogy beszélünk telefonon a héten, és szombat este tali van. Nem érdekelt, hogy mennyi a munka, nem voltam aznap vasárnap fáradt, csak pörögtem, tettem a dolgom.
Eljött a hétfő, majd az a bizonyos kedd, amikor is tudatta velem, hogy megpróbálják az exével újra… Na ekkor jött a lavina, ami magával sodort. Nem tudtam hol vagyok, mit csinálok, miért csinálom, mert idő közben beleszerettem. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy nagy alkoholista, inkább csak parti-alkesz, de keddtől egészen vasárnapig minden nap ok volt az ivásra. Igaz nem nagy mértékben, de a csütörtöki (amikor tudni illik délután kettőkor már k.o voltam) az visz mindent. Mivel nálam maradt egy pulóvere gondoltam visszaadom, mivel nem akartam megtartani, kidobni meg nem dobok ki semmit. Sort is kerítettünk a találkára. Jó volt újra látni, de fájt is: jó volt, mert bizakodtam, mint egy szerelmes, de fájt, mivel tisztában voltam vele, hogy nem az lesz a vége, amit szeretnék.
Ha olvasod, akkor tudnod kell: szeretlek. De kívánom, hogy sikerüljön nektek, megérdemled, hogy boldog legyél. Ha a sors úgy gondolja, hogy nekünk még van közös dolgunk, akkor lesz is, ha nem, akkor nem…… Én itt vagyok, nem megyek sehova.
Peeetikeee
