Sok mindenre fény derült az életemmel kapcsolatban. Sok mindenre, de nem mindenre. Viszem a hátamon sok ember nyűgjét, baját. Elég volt. Pár emberrel most meg kell szakítanom a kapcsolatot, bármennyire is fáj. Márpedig fáj, nem is kicsit, de úgy érzem, hogy most ez a legjobb megoldás. Azt a sziget, amelyet körbevesz a „szar”, jelzem elöntötte. És szokás szerint ott álltam a szigeten, és már a nyakamig ért a ganyé. Egyetlen kiút, hogy egy időre (remélem nem sokáig) pár emberrel nem beszélnem, hogy mindenki megoldja a kis gondját-baját. Az a legrosszabb, hogy ezen emberek között van az egyik legjobb barátom is.  Sajnálom, de így kellett döntenem, mielőtt a nyakamon is túlcsap a szar. Ezzel úgy érzem, hogy elérem az apályt hamarabb, és rendbe tudom tenni az Én életemet is.

„Ez lesz az óra –
Sorsváltozás!
Vagy most, vagy soha:
Mindegy, hogy csoda vár, vagy más!
Félned nem kell! – ez a végső határ –
Mégsem volt légvár!
Itt állsz a célnál!
Megtennéd százszor –
Így van jól!”