Bő két hét. 17 nap. 408 óra. Ennyi idő alatt a mennyből a pokolba. Menny. Van egyáltalán ilyen? Ha van, akkor ott voltam. Igaz az elején tudtam már, hogy csak 2 napra szól oda most a meghívásom, de bíztam benne, hogy legalább egy kis ideig elleszek ezzel a kis boldogsággal. De nem. Az élet gondoskodott róla, hogy ne így legyen.
Bő két hét. Ennyi idő kellett, hogy megéljek mindent, ami a két véglet között rejtőzik. A pokol, s annak kénköves bugyrai. Ott is jártam. Megbántva, megalázva magam által, mások által. Ez az élet rendje. Érezte a kést a hátamban, a szilánkokat a talpam alatt, volt minden, amit ember csak kívánhat ott. De a pokol nem itt kezdődött. A pokol ott, mikor látom, hogy a legjobb barátom, barátaim szenvednek, és tehetetlen vagyok, nem tudok rajta, rajtuk segíteni. Nem, mert elvek szerint él az ember. És én tartom magam az elveimhez.
Azt hittem az elején, hogy fel kell rúgnom az elveimet, hogy barát lehessek. De az élet bebizonyította, hogy kellenek az elvek, de nem minden áron. Néha felül kell írni azokat!!! És hogy mikor? Ezt sose tudhatod biztosan, de a válladnál az Őrangyalod ott van, és segít (már ha kéred a segítségét). Nekem azt sugallta, hogy tartsak ki az elveim mellett. Kitartottam, és jól tettem, mert megjött a visszaigazolás: „köszönöm h vagy nekem, és h megismerhettelek szeretlek”
Én is köszönöm neked, neked, hogy vagy, és én is szeretlek.
Bő 2 hét. Ez idő alatt megbántottam jó néhány embert, akit nem volt szándékomban. Nagyon sajnálom!!!!! Remélem kapok ebben az életben még egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy Jó barát vagyok. A tények feléjük nem ezt igazolják sajnos. BOCSÁNAT!!!!
